Véleményem szerint igen. Egyre több nézőpontot ismerhetünk meg a különböző generációk helyzetéről a munkaerőpiacon. A célom akár a tréningjeim során, akár ebben a blogban abszolút nem a sztereotipizálás, sokkal inkább a korosztályi különbségek bemutatása, hiszen vezetőként kiemelten fontos, hogy tudod működtetni a csapatod. Nem csak egyének között fontos különbséget tenni, de a generációk között is. Hogy miért? Mert vezetőként ekkor tudod leginkább a helyzetfüggő vezetést alkalmazni, és kiaknázni a csapatom hatékony együttműködését.
Jelenleg 4 korcsoport képviselteti magát aktívan a munkaerőpiacon. Sok szakirodalom foglalkozik a generációk jellemzőivel, kihívásaival, azonban pár fontosabb pontot hoztam neked, amit biztos vagyok benne, hogy a mindennapokban is tapasztalhatsz a környezetedben.
A Baby-boomerek a keményen dolgozó, sok változáson átment generáció, akik már a nyugdíjkorhatárhoz közel, vagy már nyugdíjas korban vannak, de akár még dolgoznak most is. Tapasztalt és lojális munkavállalók, akikre kevésbé jellemző, hogy váltogatták munkahelyeiket.
Az X generáció szintén jelentős tapasztalattal rendelkeznek, és fontos számukra a hatékonyság, nagy teherbírással rendelkező korosztály, akiknek azonban a munka és magánélet egyensúlya fontos tényező. Ezen generáció szülöttei is számtalan változáson mentek keresztül.
Az Y generáció tagjai már beleszülettek az egyre gyorsuló technológiai fejlődésbe. Szeretnek értőn dolgozni, tehát olyan feladatokat, munkát szeretnek végezni, aminek van értelme, jelentősége, és a kreativitásukat is szeretik használni. Ezen generáció éhezi a mentorálást, a visszajelzést munkájukra, és általában szeretik a nyugodt munkakörnyezetet.
Elérkeztünk a Z generációhoz, a munkaerőpiacon jelenleg ők a legfiatalabb generáció. Rugalmasak a technológiai változásokkal szemben, hiszen egész életükben ebben a környezetben nevelkedtek. Nyitott gondolkodásúak, fontos számukra az önazonosság, a társadalmi felelősségvállalás és az átláthatóság is. Sokan azt gondolják róluk, hogy nem jellemző rájuk a lojalitás, azonban fontos számukra a biztonság és a stabil munkahely. Emellett minél több tapasztalatot is szeretnének gyűjteni, valamint minél többet látni a világból, így leginkább pár évre terveznek egy cég életében. A mentorálás és visszajelzés, megbecsültség érzés fontos számukra.
Adódhat a kérdés, hogy rendben, látjuk a különbözőségeket, de miben és hogyan segítség ez? A véleményem, hogy nem feltétlen az hoz eredményt, ha a különbségekre fókuszálunk, inkább kiaknázzuk azon előnyöket, melyet a korosztályok képviselői hoznak magukkal a cégünk életébe, ez egyfajta fejlődést is eredményez. Láthatóak a hátrányok, ha a csapatban több generáció dolgozik együtt, gondolok itt akár a konfliktushelyzetekre, a kommunikációs elakadásokra, az egymás meg nem értésére, az elfogadásra. A meglátásom egyrészt, ha a megoldásra fókuszálunk, tehát a pozitív különbségekre, akkor nem csak a szervezet, de az egyén is fejlődik. Másrészt, ha segítséget kapnak a kollégák egymás megértésében, elfogadásában gördülékenyebbé tehető a munkavégzés.
Sokszor hallom vezetőktől a kérdést, hogy ki a jobb a Z generáció képviselői vagy az X generáció tagjai? Az én válaszom erre a kérdésre mindig egyszerű, nem jobb vagy rosszabb, másabb. Ha a cél az, hogy együttműködő csapattal haladjon előre a munka, akkor nem is erre a kérdésre szükséges a választ keresni. Inkább azt a kérdést tedd fel, hogyan lehetséges, milyen eszközökkel és vezetői hozzáállással segíteni a generációk közötti gördülékeny együttműködést?
A munkaerőpiacon mindig is voltak, és mindig is lesznek generációs különbségek. Ebben a témában tréningjeim fókuszában az egymás irányába történő érzékenyítés, elfogadás, megértés kap helyet, valamint a hatékony integráció, erősségek kiaknázása, akár vezetők számára, akár munkavállalók részére.
Ha úgy látod, hogy egy ilyen támogatás téged és vállalkozásodat előreviheti, vedd fel velem a kapcsolatot és ingyenes konzultáció keretében megválaszolom a felmerült kérdéseket!

